Fejlesztést megalapozó műhely Vas megyében

Image

2019. december 15-én, advent harmadik vasárnapján ízelítőt kaphattunk a hagyományos vidéki élet szépségeiből a Vas megyei tájházaknak köszönhetően.


11 órakor találkoztak a néprajzzal és turizmussal foglalkozó szakemberek a hegyhátszentpéteri tájház udvarán.

A gyönyörű homlokzattal rendelkező épület és környezetének megtekintése, valamint Molnár Imre polgármester szakvezetése után a ma is álló kovácsműhely várta a szakembereket. A műhelyt erre az alkalomra befűtötték. Fodor Dávid, olaszfai kovácsmester mutatta be a hagyományos mesterséget, és vonta be a jelenlévőket a munkálatokba. A kovácsolás turisztikai attrakcióként is bemutatható, kicsi és nagyok egyaránt szívesen próbálják ki a mesterséget.

Ezután következett egy közeli látványosság, az Alsóújlaki Őshonos Állatpark megtekintése. A gazdaság bejárása után a résztvevők megkóstolhatták a helyben készült specialitásokat, melyek szintén bekerülhetnek akár a szállodák kínálatába is. 

A résztvevők ebéd közben kiértékelték a látottakat, fejlesztési és együttműködési javaslatokat fogalmaztak meg. 

Az utolsó állomás a vashosszúfalui tájház volt, ahol adventi forgatag várta a szakértőket. A kis falu közössége sok embert megmozgatott, jöttek térségi helyi termelők, borosgazdák. A tájház udvarára édes sütemény és forralt bort illata csalogatta be az arra járókat. A tájház berendezése nagyanyáink hagyatéka, mely sokakat nosztálgiázásra csábít. A programok kicsiknek és nagyoknak egyaránt jó szórakozást ígértek.

A nap végén a résztvevők megosztották egymással gondolataikat, és elindult a "Tájházak útja" turisztikai termék Vas megyei állomásainak együttműködése.